Guillaume Apollinaire (1880-1918) talán legismertebb verséből Radnóti Miklós készített gyönyörű fordítást:

KIKERICSEK

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig

Legelget a tehén

S lassan megmérgeződik

Kikericsek virítnak kékek és lilák

Álmos szemed olyan mint itt ez a virág

Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt

S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall

Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal

Letépik a virágot mely anya s leány is

És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is

Mint rebben a virág ha szélben térdepel

A csordás csöndesen halk hangon énekel

Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve

E halnikészülő nagy rétet mindörökre

A versben van egy fél sor, amit szinte senki nem ért: „mely anya s leány is”. Ráadásul ez a rész franciául még érthetetlenebb: „qui sont comme des mères / Filles de leurs filles”, azaz szó szerinti fordításban: akik, mint az anyák, saját lányaiknak a lányai.

Nyilvánvaló, hogy Radnóti sem értette, miről van szó, és jól bevált fordítói húzással beírt valamit, ami nagyon hasonló az eredetihez, de mégiscsak van valami értelme. Anya s leány is – hát igen, kétségtelen, hogy minden anya egyben valakinek a leánya is, de miért is írta ezt ide Apollinaire…?

Tulajdonképpen vicces látni, ahogy még a legkiválóbb irodalmároknak is beletörik a bicskájuk e néhány szó értelmezésébe. Nemes Nagy Ágnes például így írt a Jelenkor 1988 novemberi számában: „Hogy kerül ide ez az anya meg leány képzet? (…) Izgatott engem ebben az olyannyira »egyszerű« versben ez a picinyke homály, az anya-leány képzetnek ez a kiszakadása a reálisnál reálisabb tájképből és lelki tájképből. (…) A francia vélemények szerint ez az anyaleány képzet a virág-nemzedékeknek azt a sokaságát, nyüzsgését, megkülönböztethetetlen hasonlóságát jelenti, ami egy ilyen sűrű-virágos mező.”

Ó, nem, nem…

De méltánytalan volna felróni az irodalmároknak ezt a teljes tanácstalanságot, ugyanis Apollinaire szavainak megértéséhez egy speciális botanikai ismeretre van szükség. Érdekes, hogy a megoldásra mégsem egy biológus jött rá, hanem a több mint száz évet megért, legendás szociológus-antropológus, Claude Lévi-Strauss (1908-2009), aki 1983-ban egy esszében elemezte Apollinaire versét.

A lényeg, hogy a kikericsnek van egy különleges tulajdonsága: ősszel virágzik – legalábbis az őszi kikerics (Colchicum autumnale), mely Apollinaire versében szerepel (és amelyről Arany János kései versciklusa, az Őszikék a címét kapta, hiszen az őszike egyszerűen annyit jelent: kikerics).

A kikerics tehát ősszel virágzik, ekkor történik meg a beporzás, és a megtermékenyített női ivarsejtek a növény föld alatti részében telelnek át. Tavasszal azután megjelennek a levelek, és közöttük az előző évi ivarsejtekből kifejlődött termések. A terméses hajtás nyáron teljesen elszárad, majd ősszel újból előbújnak a virágok. Ha tehát egy naptári évet nézünk, akkor előbb jelenik meg a termés (a növény „gyereke”), és csak jóval később a virág, ami a termés „szülője”. Ezt a látszólagos megfordítottságot a réges-régi botanikusok filius ante patrem (fiú az apa előtt) jelenségnek nevezték. Mintha a gyermekből (a termésből) alakulna ki idővel a szülője (a virág). Apollinaire az eredeti latin szakkifejezésben szereplő fiút és apát lányra és anyára változtatta, hiszen a versben a kikerics női szimbólum. A kép – Nemes Nagy Ágnes szavával élve – reálisnál reálisabb, és nincsen homály, nincsen törés a vers tiszta „egyszerűségében”.

És miért tartotta fontosnak Apollinaire, hogy utaljon a kikerics e jellegzetességére? Nos, erre már nincs egyértelmű „megfejtés”, hiszen ez nem rébusz, hanem vers, mely mindenkiben más képzettársításokat kelthet. Természetesen sokaknak eszébe jut a keresztény hitvilág azon eleme, melyet Weöres Sándor így fogalmazott meg egysorosában: Ha lányod szült téged, halhatatlan vagy.

Én azt hiszem, a magyarázat egészen egyszerű. Elég felütnünk a jó öreg Idegen szavak szótárát, és meg fogjuk találni benne a filius ante patrem kifejezést, csakhogy nem botanikai összefüggésben, hanem általánosan használt szófordulatként, „képtelenség, lehetetlenség” jelentéssel. Úgy érzem, Apollinaire versében a kikerics – a nőiség szimbóluma – maga a megtestesült lehetetlenség.