Lehet. Ez számomra A vágy villamosa balettváltozatának Erkel színházbeli ősbemutatója után már nem is kérdés.

Pedig a helyzet nem tűnik egyszerűnek, mivel Tennessee Williams színdarabját sokszorosan átszövik az egymást keresztező lélektani szálak. Az előkelő családból származó Blanche, aki beköltözik évek óta nem látott, már férjezett húgának szegényes lakásába, labilis személyiség. Krónikus hazudozó, álomvilágban él, és végül pszichózis tör ki rajta. A húg függőségszerű ragaszkodással kötődik brutális férjéhez. A férj fennhéjázása miatt gyűlöli Blanche-ot, de titokban vonzódik is hozzá. Blanche volt férje öngyilkos lett, mert fény derült homoszexualitására…

A librettó írói – a darab koreográfusa, Venekei Marianna és a zeneszerző, Dés László – mesterien kerülik ki a csapdákat. Eszük ágában sincs kihasználni, hogy a történet helyszíne a negyvenes évek végének színes, jazzben tobzódó New Orleanse. Nincs nosztalgia, nincs revü, nincs dixie-parádé. Emberek vannak, a társadalom szorításában és saját hitványságuktól megroppanó sorsukkal, téves döntéseikkel, bűneikkel, beteljesíthetetlen vágyaikkal.

Jelentős önmegtartóztatásra és színházi realitásérzékre vall az is, hogy Venekei Marianna és Dés László nem akar mindent megmutatni a drámából. Tennessee Williams szinte minden szereplőt ellentmondásosnak ábrázol, és többféleképpen értelmezhető, gondolkodásra, vitára ösztönző jelenetek sorozatában bontja ki a drámát. A librettó szerzői azonban kiválasztják a maguk értelmezését, és azt követik, nagyon tisztán és következetesen. Az ő verziójukban Blanche gyakorlatilag áldozat, érzékeny, sérülékeny ember, akit férje öngyilkossága tört meg. Azzal szembesült, hogy a férje őhelyette egy férfit választott, s emiatt úgy érzi, nőként értéktelen, és nem lehet szeretni. Ez indítja arra, hogy kontrollvesztetten falni kezdje a férfiakat, prostituálja magát, sőt elcsábítsa egy tanítványát is, ami miatt végül elbocsátják tanári állásából.

Azért próbál álomvilágot építeni maga köré, mert abban jobb élnie, mint a valóságban, ahol sérülések érték. Blanche áldozat mivoltát emeli ki a csodálatosan megkoreografált és eltáncolt megerőszakolási jelenet is, melyben húgának férje kihasználja, hogy csak ketten maradtak a lakásban. Ez a jelenet egyébként nincs benne sem a színdarabban, sem a Marlon Brando-féle legendás filmváltozatban – noha félreérthetetlen utalás van rá.

Rengeteg olyan pontra lehetne hivatkozni a színdarabból, mely nem Venekei és Dés értelmezését támasztja alá, de ettől függetlenül Blanche-nak a balettben megjelenített története pszichológiai szempontból átgondolt, jól felépített.

Lélektanilag nagyon hiteles az előadást záró álom- vagy hallucináció-jelenet is, amelyben Blanche már teljesen elveszítette kapcsolatát a külvilággal, és tudatába megállíthatatlanul, logikátlan összevisszaságban tódulnak be a képek valóságos vagy csak képzelt személyekről, eseményekről.

A színdarabban és a filmben is az utolsó nagy kérdés, hogy Blanche húga a férjével marad-e azután is, hogy tudomást szerzett a nemi erőszakról. Ez ebben a balettelőadásban már fel sem merül. Ez nem az a villamos, amelyet Tennessee Williams indított el, de ez is elvisz valahová, és élmény utazni vele.

A bemutatót 2017. június 17-én tartották, a további előadások június 23-án, 24-én és 25-én tekinthetők meg az Erkel Színházban.

Fotó: Mészáros Csaba, szinhaz.hu