Régi megfigyelés, hogy a szorongást keltő helyzetekben sokan enni kezdenek. A pszichoanalitikus szemléletű magyarázat szerint ez azért van így, mert az evés megnyugtatóan hat az emberre; a táplálkozással talán egyenesen a legnagyobb biztonságot nyújtó anyai ölbe tudjuk visszavarázsolni magunkat. Ám nem biztos, hogy csak erről van szó.

Joseph Cools és munkatársai például egy kísérlet során jókora adag pattogatott kukoricát adtak a résztvevőknek, s miközben azok majszoltak, ijesztő, mulatságos, illetve semleges tartalmú filmeket vetítettek nekik. A pszichológusok a film végeztével nem átallották pontosan megmérni a megmaradt pattogatott kukoricát, és azt találták, hogy nemcsak a rémisztő, hanem a nevettető film alatt is jóval több popcorn fogyott, mint az érdektelen film alatt. Ennek nem lehetett oka az evés biztonságérzetet keltő hatása, hiszen a vidám film nem ébreszthetett ilyen irányú igényt a nézőkben.

Brigitte Boon holland kutató és három munkatársa szerint a magyarázat kulcsa az agy információfeldolgozó kapacitásának korlátaiban rejlik. Miért? Nos, a táplálkozás megkezdésére és befejezésére szervezetünk két egyértelmű ingerrel, az éhséggel, illetve a zavaró telítettségérzettel ösztökél minket. Ám sokak számára a „felső élettani küszöb” jóval magasabban van, mint az ideális lenne, azaz ezeknek az embereknek a szervezete akkor sem jelzi a telítettséget, ha már egészségtelenül sokat ettek. Ezért az ő számukra létezik egy harmadik, tudatosan kialakított határvonal is: a „diétás korlát”. Bár evés közben szervezetük még semmilyen módon nem jelzi a veszélyt, eszükkel azért tudják, hogy bizonyos fajta ételekből mikor elég. Csakhogy ez a „figyelőszolgálat” az értelmi teljesítőképesség eléggé nagy hányadát lefoglalja. (Arról, hogy milyen rövid tud lenni az ember esze egy kis terhelés hatására, az Elme takaréklángon című posztban is volt szó.) Ezért ha valami tartósan leköti a figyelmi kapacitásunkat, akkor gyengébb lesz a teljesítményünk többek között a diéta betartását illetően is. Az ijesztő és a mulatságos film tehát valószínűleg nem is az általuk keltett érzelmek révén hatott a kísérletben résztvevőinek táplálkozására, hanem csak elvonta a figyelmüket a diéta betartásáról.

Ennek az elgondolásnak a helyességét Boon és munkatársai egy kísérlettel tették próbára, melynek során 115 fiatal hölgyet kértek meg különféle fagylaltok kóstolására és értékelésére. A fagyifogyasztás pontosan mért adataiból kiderült, hogy a tudatosan diétázó lányok lényegesen lazábban vették a korlátok betartását, és jóval többet ettek a magas kalóriatartalmúnak gondolt édességből, ha a kóstolás alatt egy felvételről lejátszott rádióbeszélgetésben elhangzó adatokra kellett koncentrálniuk. Ez pedig felveti annak lehetőségét, hogy bizonyos fogyókúrás programok egyszerűen azért vallanak kudarcot, mert az emberek képtelenek folyamatosan a diéta betartására figyelni.