A legnagyobbak sokkal többet tudnak, mint amennyit szabad volna nekik. Puskin például A pikk dáma című novellájában olyan pontosan ábrázolja a pszichopata személyiséget, hogy arra gyanakodhatnánk, egy pszichiátria tankönyvből puskázta ki a tüneteket. Csakhogy a novella 1833-ban íródott, a pszichopata személyiség jellemzőit viszont csak 1941-ben írta le Hervey M. Cleckley...
Akárhogyan is, a többi embert eszköznek tekintő, másokat kihasználó, manipulatív, önző, más személyek érzelmei iránt érzéketlen, szeretetre és empátiára képtelen, a lelkiismeret-furdalást és a szorongást hírből sem ismerő, tetteiért felelősséget nem vállaló, torz személyiség kristálytisztán áll előttünk A pikk dáma „főhősének”, Hermannak az alakjában.
Hermann rögeszméje az, hogy egy öreg grófné tud valami olyat, ami őt gazdaggá teheti (hogy mit, azt nem árulom el, hátha valaki szeretné elolvasni a novellát). Személyesen akarja kiszedni a titkot az idős néniből, csak azt nem tudja, hogyan juthatna be a palotájába. Hamarosan azonban megtalálja a megoldást: észreveszi, hogy a palota egyik ablakában egy fiatal nő szokott kézimunkázni. Hermann felismeri a lehetőséget, és elhatározza, hogy szerelmet színlel, találkát kér a lánytól, s így majd bejuthat az épületbe. Először csak naponta megjelenik a palota előtt és nézi a lányt, szemeznek, majd kimásol egy regényből egy szerelmes levelet és elküldi – a terve végül beválik.
Liza, a lány, szegény rokonként, megalázó körülmények között él a palotában, és amikor azt hiszi, valaki szereti, elkezd reménykedni, hogy az élete megváltozik.
Hermann egy éjjel végre – Liza utasításait követve – bejut a palotába, de természetesen nem a lányhoz megy, hanem az öreg grófné szobájába, aki épp nincs otthon. Hermann elrejtőzik és vár. Bámulatos, hogy Puskin még a férfi szívfrekvenciájára is kitér: „Nyugodt volt; szíve egyenletesen vert”. Vagy százötven évvel később a pszichológus kutatók elég sokat foglalkoztak az alacsony pulzusszám és a pszichopátia közötti összefüggésekkel…
A grófné hazaér, de a férfi hiába faggatja. A néni meghal, és Liza megtudja az igazságot: „Azok a szenvedélyes levelek, az a lángoló vágy, az a merész, makacs tolakodás, mind nem szerelem volt tehát. Pénz – arra sóvárgott a lelke.” Hermannt a haláleset és a lelepleződés nem érinti különösebben: „De sem a szegény lány könnyei, sem bánatának csodálatos varázsa nem nyugtalanították sötét lelkét. Nem érzett lelkiismeret-furdalást az öreg grófné halála miatt, csak egy ijesztette meg: a helyrehozhatatlan elvesztése a titoknak, melytől gazdagságot várt.”
Hermann tehát pszichopata, vagy mai, szakszerű szóhasználattal antiszociális személyiségzavarban szenved – bár a közkeletű bölcsesség szerint a pszichopátia az a lelki zavar, amelytől nem a beteg, hanem a környezete szenved. Hermann kórképét bonyolítja, hogy komoly pszichotikus tünetei is vannak, hallucinál és gondolkodásában téveseszmék jelennek meg – ám ezek nem a pszichopátia velejárói, másik betegségre utalnak.
Amikor Pjotr Csajkovszkij operát írt Puskin novellájából, fivére, Mogyeszt Csajkovszkij, aki a librettót készítette, alaposan kibővítette a történetet, elvégre három felvonás az mégiscsak három felvonás. Belekerült néhány olyan elem, amelynek semmi jelentősége a cselekmény szempontjából, de remekül meg lehet zenésíteni, és jól mutat az operaszínpadon. Puskinnál kegyetlen tél van, metsző szél és havas eső, az operában viszont derűs tavasz – így ugyanis be lehet tenni egy üde nyitójelenetet: önfeledt játék a parkban, gyermekkórussal, a dajkák karával… A második felvonásban pedig nagyszabású bált látunk, ahol egyszer csak nekiállnak előadni egy pásztorjátékot. Ugyan szemernyit sem viszi előre a cselekményt, ám az egész mű egyik leggyönyörűbb részlete. Ennek, és a tucatnyi egyéb változtatásnak voltaképp semmi jelentősége, talán csak annyit jelez, hogy a librettó olyan irodalmi színvonalra került, ahonnan Puskint még csillagászati távcsővel sem lehet látni.
Az azonban már gond, hogy a Csajkovszkij fivérek rájöttek, egy szinte érzelemmentes emberről nem nagyon lehet romantikus operát írni. Egyébként teljesen igazuk volt. Az operát megrendelő színházi illetékes szeme előtt valószínűleg az lebegett, hogy Puskin novellájában egymást érik a szokatlan helyzetek és váratlan fordulatok. A Csajkovszkij testvérek úgy írták át a történetet, hogy Hermann szerelmes Lizába (akinek egyébként van kérője), de egy idő után valahogy mégis inkább a pénz érdekli. A librettó szerzői ezzel úgy formálták át Hermannt, hogy alakja jobban hasonlít azokra a figurákra, akiket az operákban szoktunk látni – viszont teljesen agyoncsapták Puskin kegyetlenül pontos lélekrajzát. Egy szeretni képtelen pszichopata mint epekedő szerelmes… Óriási balfogás.
A pikk dáma című opera hőse így csupán egy következetlen és követhetetlen „bolond”, akinek zagyva viselkedése semmit nem árul el az emberi lélekről. Ha megnézed A pikk dámát, gyönyörű zenét és látványos jeleneteket kapsz, sőt még izgalmakban is lehet részed, de lélektani hitelességet ne is várj a műtől. Azt keresd inkább Puskinnál.
A pikk dáma című opera 2017. április 24-én (hétfőn) 21:05-től látható a Magyar Állami Operaházban készült felvételről az M5 HD műsorán.
