Az ember szellemi kapacitása, hát, finoman szólva nem kimeríthetetlen. Elég, ha megpróbálunk fejben tartani egy nyolcjegyű számot, és szellemi teljesítőképességünk máris drámaian csökken. A szám észben tartása ugyanis annyira leterheli agyunkat, hogy már alig marad erőnk gondolkozni.

A pszichológus kutatók ennek persze roppantul örülnek, mert így lehetőségük van megvizsgálni, mit csinálunk „agyatlanul”, pontosabban akkor, ha csak minimális szellemi munkát fektetünk be valamibe.

Richard J. Crisp és munkatársai a kísérletükben részt vevő egyetemistákkal két jellemzést olvastattak el. Az egyik – a kutatók állítása szerint – egy olyan diákról szólt, aki ugyanazon az egyetemen tanult, mint a kísérleti alanyok, a másik jellemzés viszont egy rivális egyetem hallgatójára vonatkozott. Mindkettőben ugyanannyi kedvező és kedvezőtlen tulajdonság szerepelt, és a résztvevők feladata az volt, hogy miután elolvasták őket, próbáljanak minél több információt felidézni a jellemzésekből. Az alanyok egy része a feladatot „szellemi képességeinek teljes birtokában” végezhette; ők mindkét jellemzésből nagyjából ugyanannyi jó és rossz tulajdonságot tudtak felidézni. A résztvevők másik csoportjának ellenben egy nyolcjegyű számot kellett fejben tartania az olvasás és a felidézés alatt. Ez döntően kihatott a teljesítményre: ezek az alanyok a saját diáktársukkal kapcsolatban sokkal több jó, míg a rivális egyetem hallgatójára vonatkozóan sokkal több rossz tulajdonságra emlékeztek.

Mi történt? Akiknek szűkös agykapacitással kellett dolgozniuk, azoknak a gondolkodásában megnőtt az egyik legősibb sztereotípia, a „saját csoport jó, rivális csoport rossz” alaptétel jelentősége. Ez okozta a felidézésbeli eltérést, hiszen a sztereotípiának, az elvárásoknak megfelelő információt mindig sokkal könnyebb feldolgozni, mint azt, ami ellentétes a várakozásokkal. A sztereotípiába nem illeszkedő információk feldolgozása egy kicsivel több szellemi munkát igényel – és ez az, amire a terhelés alatt dolgozóknak már nem jutott energiája.

Ez egyébként csupán egy a sok kísérlet közül, mely mind azt bizonyítja, hogy szűkös szellemi munkakapacitás mellett a sztereotípiák, előítéletek meghatározó jelentőségűvé válnak. Ami egyébként nem is csoda, hiszen az előregyártott gondolati sémák szerepe éppen az, hogy akkor is képesek legyünk valamilyen módon kezelni az információkat, ha éppen nincs időnk vagy lehetőségünk az elmélyültebb gondolkodásra.

Baj akkor van, ha az előregyártott sémák uralni kezdik a gondolkodást, és az emberek szellemi restségből, vagy mert megszokták, hogy minél kevesebbet gondolkozzanak, mindig ezeket rántják elő. „Sapere aude”, merj gondolkodni – Kant szerint ez a Horatiustól származó idézet lehet a felvilágosodás korának mottója. A jó kétezer éves felszólításon vagy bátorításon ma is mindenkinek érdemes elgondolkodnia, már ha rászánja a szellemi energiát.