„Úgy gondolom, a nők gyönyörűek – abszolút gyönyörűek. Azt hiszem, minden nő érzett már szexuális vonzalmat egy másik nő iránt.” Ezt Cameron Diaz nyilatkozta a Glamour magazinnak, majd később egy televíziós talkshow-ban a riporter kérdésére azt is elmondta, hogy volt már viszonya nővel. Mindez 2014 tavaszán történt, A csajok bosszúja című, épp akkor bemutatott film promóciós időszakában, és Cameron Diaznak, aki a főszerepet játszotta, egyáltalán nem ártott egy kis botrány, hiszen rengeteg sajtómegjelenést sikerült generálnia vele. A film – amit egyébként még nem láttam – gyakorlatilag megbukott (az IMDb-n 6-os értékeléssel szerepel), a promóció alatt kipattintott minibotrány azonban jóval sikeresebbnek bizonyult; Diazt idézve vagy anélkül azóta is fel-felröppen a kérdés: hogy is van ez, tényleg annyira általános volna a leszbihajlam a nők között?

No jó, nézzük, mit mond erről a tudomány.

Alfred Kinsey (1894-1956) rovarkutató és zoológus volt, ám később átváltott a szexológiára, és 1947-ben megalapította a ma már az ő nevét viselő kutatóintézetet. Kinsey, aki a legnagyobb hatású amerikai szexológusok közé tartozott, biológusként tudta, az élővilágban gyakorlatilag minden tulajdonságra érvényes, hogy az egyedekre jellemző sajátos értékek fokozatmentes kontinuumot alkotnak. Ez az embereknél is így van: az egyének eltérő tulajdonságai folyamatosan elhelyezhetők egy skála mentén, legyen szó testmagasságról, hajszínről, zenei tehetségről, intelligenciáról, monotóniatűrésről vagy bármi egyébről. Kinsey elképzelhetetlennek tartotta, hogy a szexuális orientáció kivételt képezzen ezalól, és a népességben az egyénre jellemző nemi beállítódások ne kontinuumot alkossanak, hanem két-három élesen elkülönülő kategóriába – a heteroszexualitás, a homoszexualitás és a biszexualitás csoportjaiba – legyenek besorolhatók. Kinsey megszerkesztett egy hétfokú skálát, melynek egyik végpontja a kizárólagos heteroszexualitás, másik végpontja pedig a kizárólagos homoszexualitás volt. Munkatársaival együtt több mint 12 000 személyes interjút készítettek, és Kinsey ezek alapján megállapította, hogy az emberek szexuális orientációja nem izolált csoportokba rendeződik, hanem ahogy sejtette, az egyénre jellemző orientáció a skála mentén bárhol elhelyezkedhet. Vagyis a heteroszexualitás és a homoszexualitás között az átmenetek minden árnyalata megtalálható.

Szívesen mondanám, hogy akinek a számára ez valami szenzációs újdonság, az nem figyelt az utóbbi hetven évben, hiszen ezek az adatok már az 1940-es évek végén nyilvánosságra kerültek. A bírálat azonban nem volna igazságos, mert a helyzet az, hogy Kinsey eredményei annyira különböznek attól, amit az emberek hinni szeretnének, hogy a szexuális orientáció kontinuum-elméletét a köztudat mind a mai napig nem fogadta be.

Nem is csoda, hiszen a társadalom mindenütt nagyon erőteljesen a heteroszexualitást preferálja. Több mint 70 országban még ma is bűncselekmény a homoszexuális kapcsolat létesítése, és a WHO csak 1992-ben vette le a homoszexualitást a betegségek listájáról. Az emberek nem akarnak hallani olyan tesztekről, skálákról, elméletekről, amelyek megkérdőjelezik, hogy ők rendes, becsületes, minden kétséget kizáróan heteroszexuális állampolgárok. Kinek kell az, hogy mindenféle bűnös és beteg dolgokkal gyanúsítsák meg őket…

Nos, lehet, hogy a közvélemény mégiscsak változóban van. Robert Epstein, a szexuális orientáció kutatója kérdőívet tett közzé az interneten, mely angol nyelven most is kitölthető. Epstein 2012-ben tanulmányban elemezte annak a több mint 17 ezer személynek a válaszait, aki addig kitöltötte a tesztet. A tanulmányból csak egyetlen ábrát szeretnék kiemelni, mely talán választ ad a poszt címében feltett kérdésre.

Az ábra a férfiak (fekete négyszöggel jelzett vonal) és nők (fehér körrel jelzett vonal) szexuális orientációjának megoszlását mutatja egy skálán, ahol a 0 a kizárólagos heteroszexualitást, a 13 pedig a kizárólagos homoszexualitást jelöli. Azzal ne törődjetek, hogy a férfiak adatait jelző görbe magasabban van, ennek az az oka, hogy a kérdőívet sokkal több – nagyjából kétszer annyi – férfi töltötte ki, mint ahány nő. A lényeg a görbe alakja.

Megfigyelhető, hogy a férfiaknál a görbe nagyjából 0 és 1 között éri el a csúcspontját, majd utána meredeken zuhanni kezd. A női válaszadók szexuális orientációja viszont sokkal egyenletesebben oszlik meg a skála mentén, a csúcsértékek úgy 3 és 4 közé esnek. Ez azt jelenti, hogy a férfiak többsége kizárólagosan heteroszexuális, és ehhez képest sokkal kisebb a biszexuálisok és homoszexuálisok aránya. A nők között viszont kevesen vannak, akik kizárólagosan heteroszexuálisok, a legtöbb nő legalább mérsékelten nyitott a saját nemével való szexuális kapcsolatra.

Robert Epstein és munkatársai azóta 170 országból származó több mint 500 000 válaszadó részvételével elvégeztek egy felmérést, amely a legnagyobb a szexuális orientáció kutatásának történetében. Az adatokat elemző tanulmány még nem jelent meg, de a kutatók annyit már előrebocsátottak, hogy az eredmények megerősítik korábbi megállapításaikat.

Cameron Diaznak tehát nincs igaza abban, hogy minden nő érzett már vonzalmat egy másik nő iránt, mert rengeteg olyan nő létezik, aki kizárólag heteroszexuális, és a saját nemébe tartozók soha nem támasztanak benne szexuális érdeklődést. Viszont Diaz sejtése mégsem teljesen hibás, hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy a nők legnagyobb részének nemi beállítódása nem annyira kizárólagos, mint ami a férfiak többségére jellemző.