Sokan nem tudják pontosan, mit is jelent az abszolút hallás, de úgy gondolják, valamiképpen a kiemelkedő zenei tehetséggel áll összefüggésben. Pedig voltaképpen egyszerű jelenségről van szó: akinek abszolút hallása van, bármilyen zenei hangot minden külső támpont nélkül képes megnevezni, illetőleg a hangnév megadása után az adott hangot pontosan ki tudja énekelni, vagy meg tudja szólaltatni valamely hangszeren. Erre a mutatványra tízezerből csak egy ember képes!

Miért ennyire ritka jelenség az abszolút hallás? – tette fel a kérdést Daniel J. Levitin, aki eléggé sajátos figurája a tudományos életnek, mivel nemcsak egyetemi pszichológiaprofesszorként, hanem zenei producerként is ismert.

Ha közelebbről megnézzük, az abszolút hallás két összetevőből áll. Az egyik a hangmemória, az a képesség, hogy az ember hosszú ideig állandó reprezentációkat tud őrizni elméjében a hangokról. A másik pedig nem más, mint a címkézés, ami annyit jelent, hogy a hangok képzeteihez társítani tudja a megfelelő, szakszerű megjelölést. Levitin érdekes kísérletet tervezett, melynek célja az volt, hogy próbára tegye az átlagember hangmemóriáját, hiszen az abszolút hallásnak ez a lényegi eleme.

A kutató több mint 600 nagyon ismert slágerből egy „étlapot” állított össze, és kísérletének 46 résztvevőjét arra kérte, válasszanak egy dalt, és próbálják meg elénekelni, eldúdolni vagy elfütyülni annak bármely részletét. A produkciókat Levitin rögzítette, majd a résztvevőket a próba megismétlésére kérte, egy másik slágerrel. A felvételeket később számítógép segítségével elemezték, félhang pontossággal meghatározva a kiadott hangokat, majd összehasonlították az eredeti zeneszám megfelelő részével. Kiderült, hogy a résztvevők 40%-a legalább az egyik alkalommal képes volt teljes pontossággal megszólaltatni az emlékezetébe idézett zene hangjait, s az alanyok mintegy a fele plusz-mínusz egy félhang pontossággal találta el a „célt”. Ez pedig azt jelenti, hogy a zeneileg képzetlen átlagemberek nagy része is képes hosszú távú, pontos reprezentációkat őrizni memóriájában a zenei hangokról, azaz valamilyen mértékben rendelkezik azzal a képességgel, ami az abszolút hallás alapja. Ami miatt az abszolút hallás mégis annyira ritka, az Levitin szerint nem más, mint hogy az emberek – elmélyült zenei képzés híján – nem tanulnak meg címkézni.

Az abszolút hallás tehát nem a fül, hanem sokkal inkább az emlékezet mutatványa, és nem sok köze van a kiemelkedő zenei tehetséghez. Nem misztikus képesség, hanem a nagyon sokakban meglévő pontos zenei memóriának a zenei képzés és gyakorlás során kifinomodott változata.