Mindannyian tudjuk magunkról, hogy nem mindig viselkedünk teljesen egyformán, néha egy kicsit ilyenek vagyunk, néha meg olyanok. Azt azonban kevesen gondolnák, mennyire képlékeny is az ember egyénisége, és a változások egyáltalán nem véletlenszerűek. Ráadásul nem is túl nehéz tudatosan áthangolni valakit egy-egy helyzetben.
Egy lélektani kísérletben a résztvevőknek azt mondták, hamarosan levetítenek nekik egy filmet, melyet véleményezniük kell. Az alanyok egy része úgy tudta, „A halál íze” című filmet fogja látni, mely tele van vad, erőszakos jelenetekkel. A többiek viszont a kedves és szórakoztató képsorokban bővelkedő „A következő édenkert” című filmre számítottak. A pszichológusoknak persze eszük ágában sem volt filmet vetíteni, ezért amikor épp kezdődött volna a műsor, minden esetben azt mondták, hogy a berendezés sajnos épp elromlott, és amíg megbütykölik, az alanyok – ha már úgyis ott vannak – részt vehetnek egy teljesen másik kísérletben. Ennek során a személyek kellemetlen áramütéseket adhattak egy másik, nem látható – sőt valójában nem is létező – kísérleti alanynak abból a célból, hogy megakadályozzák az illetőt egy ügyességi feladat megoldásában. Nos, azok, akik lélekben „A halál íze” megtekintésére készültek fel, sokkal erősebb áramütések sorozatát küldték társuk felé, mint azok, akik egy semleges filmre kezdtek el ráhangolódni.
Szóval milyen is a jellemünk, mennyire vagyunk agresszívek vagy szelídek? Ja kérem, az attól függ, mikor!
Egy másik kísérlet résztvevőinek fél órán át kellett játszaniuk két számítógépes játék valamelyikével. Az egyik egy átlagos videojáték volt, a másik viszont egy e célra kifejlesztett energiatakarékossági játék, melyben minél célszerűbben kellett be- és kikapcsolni az elektromos készülékeket egy házban. A kutatók mindig úgy intézték, hogy a kísérleti alany maradjon utolsónak a laborban, és figyelték, hogy amikor a videojáték végeztével távozik, hányat kapcsol ki a helyiségben működő öt áramfogyasztó készülék – négy lámpa és egy számítógép – közül. Akik az energiatakarékossági játékkal töltöttek 30 percet, átagban 2,55 készüléket kapcsoltak ki maguk után, a többiek viszont mindössze 0,55-öt.
Ám nemcsak a környezettudatosságunk változó – a segítőkészségünk is mintha hullámvasúton ülne, például akkor is, ha csak egyszerűen csak megyünk az utcán. Francia kutatók végezték el azt a kísérletet, amelynek során egy nő járókelőket szólított meg, és segítséget kért tőlük: felhívhatja-e a mobiltelefonjukról az anyját. Az esetek egy részében a kérés egy méregdrága luxus divatüzlet előtt hangzott el, a többi alkalommal viszont egy egyszerű bolt előtt, illetve olyan utcában, ahol csak lakóházak voltak, üzletek nem. A lakóházak előtt a járókelők 74,1%-a segített, az egyszerű üzlet előtt 63,3%-a, a luxusüzlet előtt pedig csak 40,8%-a. Az óriási különbség oka talán nem nyilvánvaló, de a magyarázat sok mindenre rávilágít: a luxusüzletek felidézik az anyagiasság gondolatkörét, melybe sok minden beletartozik, például a versenyszellem, a saját érdekek előtérbe kerülése, a társas kapcsolatok jelentőségének csökkenése, és igen, az önzetlen segítőkészség háttérbe szorulása.
Ez azért fontos, mert a lényeg az, hogy ha felidézünk valamilyen konkrét dolgot, akkor agyunkban vele együtt egy egész asszociációs hálózat, egy gondolatkör, fogalomkör aktiválódik. Az, hogy aktiválódik, azt jelenti, hogy időlegesen sokkal könnyebben hozzáférhetővé válik a gondolkodásunk számára. Ilyenkor ezen az „asszociációs felhőn” keresztül szemléljük a világot, és ha döntési helyzetbe kerülünk, gondolkodásunkban a könnyen elérhető, kéznél levő fogalmak, koncepciók nagyobb szerepet kapnak, mint máskor. Elég felidézni egy erőszakos film képzetét, és ez máris magával húz a tudatfelszín felé egy egész csomó egyéb, az agresszióval kapcsolatos sémát. Ilyenkor – valamennyi időre – agresszívebb emberekké válunk.
A koldusok kiváló taktikai érzékkel a templom előtt várják a miséről kilépő hívőket, mert igyekeznek azt a néhány percet elkapni, amikor a felebaráti szeretet koncepciója áll gondolkodásuk előterében.
Az, hogy reakcióink, preferenciáink akár egyik percről a másikra is jelentősen megváltozhatnak, természetesen nem baj. Egy kakukkos órától elvárható, hogy mindig ugyanúgy viselkedjen, agyunk azonban egy örökké változó állapotú, hullámzó aktivitással működő szerv, melynek alapállapota, „standard beállítása” voltaképpen nincs. Folyamatosan reagál a külvilágra, igyekszik idomulni hozzá, és ezzel olykor jelentős meglepetéseket okoz – még önmaga számára is.
